Szívcsakra robbanás

Tegnap kifeküdtem a napra; szeretek napozni, és magamba szívni a napfény éltető erejét. Betettem a fülembe az mp3 lejátszómat, és elindítottam a zenét rajta. Kosheen zenéjére esett a választásom, és alig hunytam le a szememet, éreztem, hogy egy utazásra készítenek elő az Égiek. Az egyik pillanatról a másikra nehezedtek el a végtagjaim úgy, hogy szinte meg sem tudtam mozdítani azokat. Éreztem több kezet is végigsiklani a testemen, mintha azt is készítették volna elő az utazásra. Eközben a zene száguldott rajtam keresztül, éreztem, hogy lüktet a mellkasomban, egyre inkább elnehezedett a mellkasom, mintha valaki több kg-os súlyt helyezett volna rá és tolta volna finoman lefelé. Belülről viszont a zene kezdett dübörögni, és egyszer csak felrobbant. Ott feküdtem a napozóágyon szétrobbant szívcsakrával. Amúgy sem tudtam volna megmozdulni, hiszen a végtagjaim ólomsúllyal húztak vissza a Földre, de a tudatom tökéletesen tiszta volt. Mindenhol jelen voltam, minden nagyon közel és elérhető volt számomra, miközben fényéveket tettem meg egy szemvillanás alatt.

Akit én Istennek hívok, megjelent, és testet öltött. Két kezét felemelte és hozzáérintette az én két kezemhez. Mindez párhuzamos síkokon zajlott, mégis tökéletesen jelen voltam mindenhol. A fény áramlása láthatóvá vált, nem mondom, hogy megindult, mert már régen áramlott köztünk, csak nem tettem láthatóvá. De most, hogy szétrobbant a szívem, eltűntek a határok és szétesett sok olyan apróbb-nagyobb szerep, amikkel azonosítottam magam, már nem volt jelentősége annak, hogy észre akarom-e venni, vagy sem. Minden, ami történt, csak volt. Címkék, akarás, erőltetés, irányítás nélkül, az Égiek vezettek, én pedig minden kérdés nélkül követtem őket.

Miközben a Teremtő és a tenyerem közötti energiaáramlás egyre intenzívebb lett, egy forgószél alakult ki belőle, és belső látásommal láttam, ahogy felkapja a testemet. A testem az örvényben, mint egy élettelen rongybaba sodródni kezdett. Ahogyan a forgószél dobálta, oda-oda ütközött egy-egy kőfalnak, sziklának (látni nem láttam, hogy minek, de azt igen, hogy nyomot hagynak a testemen ezek az ütközések), éreztem, ahogyan a lelkem együttérez a test gyötrelmeivel, de mindeközben az energiaáramlás stabil volt. (Erre a forgószeles élményre valószínű, hogy hatással volt az a beszélgetés, amit barátnőmmel előtte folytattunk a Dunaparton, és ő mesélte, ahogyan az aura szakad és tépázódik a megszületésünk után).

És egyszer csak ennek is vége szakadt, a forgószél kiköpte magából élettelen testemet, ami egy sziklán landolt, össze-vissza karistolva és zúzódva. Ilyen messzi távolból nem volt túl jó érzés rátekinteni, és hirtelen ráébredtem, hogy ezeket a bántásokat én tettem vele. Amikor ez a felismerés megjelent bennem, Angyalok seregei érkeztek és elkezdték fénnyel feltölteni a testemet. Már én is ott voltam a sziklán és szerettem ezt a testet! Nem akartam többé bántani. Tudtam, hogy vissza kell térnem belé, de nem volt túl jó érzés ezt a határtalan szeretet világot magam mögött hagyni.

Amint újra megéreztem a testem kereteit, éreztem, hogy könnyedebbek lettek a végtagjaim (biztos a gyógyító fény emelte meg a rezgésemet). Azt hittem, hogy itt van vége ennek az intenzív és csodálatos élménynek, de még nem tértem teljesen vissza. A testemen elkezdett átszűrődni egy halvány zöld és halvány rózsaszín fény, amely csodálatosan ragyogott, apró csillámok kísérték az energia útját. Az éterben valahol összefonódott egy idegen energiával, egymásba simultak és lágyan ölelték egymást. „Ő az” gondoltam. Már egy ideje érzem ezt a férfi energiát, és most az Égiek áldásával összekapcsolódtunk.

Abban a pillanatban újra felragyogott bennem a szerelem, csodálatos rezgése elöntötte egész lényemet. Mosolyt rajzolt az arcomra, beköltözött a szívembe és a szemeimben ott csillog ez az élmény. Szerelmes lettem az életbe, a létezésbe, a napfénybe, a felismerésekbe, valakibe, akit nem is ismerek, talán nem is láttam még, az emberekbe, de leginkább a Teremtésbe. Nem kerestem ezt az élményt, és mégis rám talált.

Gyönyörű élménnyel ajándékoztak meg az Égiek, és remélem, hogy sikerül ezt a rezgést mindig megtartanom. Amikor visszatértem teljesen ebből a spontán meditációból, az egyik, amit észrevettem, hogy végig egy fűszálat fogtam, jól leföldeltem magam :). A másik, hogy a kezeimen mély bevágások voltak, biztos a napozóágy okozta valahogy, de mégis ez emlékeztetett arra, hogy milyen valóságos élményben volt részem, és hogy ennek minden pillanatát és csodáját horganyozzam le a Földben. A zene belassult a fülemben, majd meg is állt. Tökéletesen megkomponált megtapasztalásban volt részem, az Égiek előkészítették minden mozzanatát, a legjobban pedig annak örülök, hogy szétrobbant a szívcsakrám, és nyitott állapotban maradt. Apró darabokra törtek a félelmek benne, amiket eddig olyan gondosan őriztem ott, eltűntek és a szeretet áramlása maradt a helyén. Áldás érte.