A gyógyító tánc

Volt egy visszatérő álmom párkapcsolati témában, ami ijesztő és fájdalmas volt. Mindigis azt éreztem ezzel kapcsolatban, hogy valamilyen előző életbeli élményt próbálok feldolgozni álmomban. Sokat imádkoztam azért, hogy ez sikerüljön valahogy, mert mindenáron el akartam kerülni azt, hogy ezt a történetet a fizikai síkon is át kelljen élnem.

A legutóbbi TEA Táncon (egy olyan mozgásvilág, amelyben a testenergia alapok tudatosítása történik és beágyazódott programok törlése) a párkapcsolat volt a téma. Amint felkészítettem a termet, és közben figyeltem a körülöttem zajló beszélgetést, éreztem, hogy egy átszakító energia érkezik a térbe. Gondoltam is magamban, hogy erőteljes oldásnak nézünk elébe. J

Amikor elkezdtük a táncos foglalkozást, és beszélgetéssel hangolódtunk először a témára, még úgy gondoltam, hogy én inkább csak bemutatom a gyakorlatokat és nem csinálom most a többiekkel együtt, mert kifulladok és nem tudok, csak lihegve beszélni J Aztán a valóság szokás szerint átírta azt, amit gondoltam, teljesen belementem a táncba, az oldódásba. Közben tudtam mondani, hogy milyen energiával dolgozunk, és melyik gyakorlat/mozdulat, hogyan segít a párkapcsolati témában, mind a 4 szinten (fizikai, mentális, érzelmi és spirituális), amelyeken dolgoztunk. Közben folyamatosan pásztáztam az erőteret körülöttünk, hogy figyeljem, milyen energiák lépne be, milyenek távoznak, történik-e beragadás, és sikerül-e mindenkinek a megadás.

S újra megéreztem az addig „lappangó” átszakító energiát, már a spirituális szintnél jártunk, amikor éreztem egy lökést, belenéztem a tükörbe és az erőtérben azt láttam, hogy mindenkinek felrobbant a szívcsakrája. Kivétel nélkül, mindenkinek az arcán láttam a változást, egy összehúzódás és egy kitágulás kísérte az arcon a folyamatot. Megnéztem a saját arcomat és megláttam a szememben a szívcsakrát felragyogni. Később senki nem számolt be hasonló élményről, de csodálatos megtapasztalást érzett át mindenki. A lényeg ebből, hogy egy erőteljes oldáson mentünk keresztül a párkapcsolati témában és sikerült nehéz, beragadt terheket letenni.

Miért írtam le mindezt és hogyan kapcsolódik az álmomhoz? Már egy ideje úgy teremtem a párkapcsolatot, hogy „egy szeretetteljes és tiszta energiájú párkapcsolatot vonzok az életembe és be is fogadom”, de éreztem belülről, hogy a mintám nem ez. Régóta dolgozom azon, hogy azokat a lenyomatokat, amelyeket magammal hoztam, meg tudjam gyógyítani. Az álmaimban szereplő férfiak sem ezt a képet testesítik meg, hanem egy egészen más típust, amitől szabadulni akartam. A megerősítő mondatok és a Tea Tánc hatására tegnap újból álmodtam a rémálmot, s egyszer csak a gyógyulás belépett az álomba, önkívületi állapotban hangosan is és álmomban is kimondtam, hogy ELÉG volt és egy hatalmasat csaptam magam mellé az ágyra (gondolom nyomatékosítottam). Erre az ütésre ébredtem fel, felültem, hogy felfogjam, hogy mi is történt valójában.

Aztán sírni kezdtem. Hullottak az öröm könnyeim, mert meggyógyult bennem ez a történet, és visszaadtam ezt az Egésznek. Többé már nem az életem része, és tudom, hogy körbeértem a párkapcsolati témában, leraktam egy olyan mintát, ami sok fájdalmat és nehézséget okozott. A könnyeimen keresztül megéreztem, hogy szabad vagyok és szabadon olyan társat vonzok az életembe, akit igazán megérdemlek. Csodálatosan indult a reggelem! J

Lelkek találkozása

Már karácsony óta készülök arra, hogy megírom ezeket az érzéseket, de egészen mostanáig sajnos nem volt időm arra, hogy a gép elé üljek és írjak. Karácsonykor nagyon sok szép élmény ért, rég volt ennyire meghitt és szeretetteljes az ünnepem.

A Bolyki Soul & Gospel kórus csodálatos estjén, amelyről már írtam, elhangzott egy mondat: „Karácsony a hajléktalan születésének ünnepe”. Ez a mondat mélyen megérintett, hiszen valóban, nem volt egyetlen hely, család, otthon, aki befogadta volna a szülni készülő Máriát. Talán éppen ezen érzések miatt, amelyek annyira megérintettek és elindítottak bennem valamit, az unokatestvérem felhívott, hogy lenne-e kedvem ahhoz, hogy 24-e délutánján általunk összeállított csomagokkal megkeressünk hajléktalanokat és boldog ünnepeket kívánjunk nekik.

Az önzetlen szolgálat az életem része, az elmúlt években Szentendrén az Angyalmama programban vettünk részt (az egész baráti társaság, fantasztikus volt!), de idén elmaradt a megkeresés, és helyette ez az ötlet talált rám. Azonnal igent mondtam erre a kezdeményezésre, mert tudtam, hogy ez egy kölcsönös gyógyulás lesz.

A Beszélgetések Istennel című film már közelebb hozta hozzám ezt a hajléktalan témát, de éreztem magamban, hogy bennem félelem van irántuk, félek megközelíteni őket. Nem tudom, hogy ez a félelem miből táplálkozik, de azt tudtam, hogy van, és hogy tenni akarok ellene.

23-án este a meditációm után kértem az Angyalokat, hogy másnap olyan emberekhez vezessenek, akikkel együtt tudunk gyógyulni, és akiknek a lelke engem hív. Még egy barátunk csatlakozott hozzánk 24-én, lelkesen csomagolni kezdtük: zoknit, sapkát, zacskós levest, csokit és szaloncukrot. Összeálltak a csomagok, és elindultunk, hogy az ünnepek misztériumát éljük, az EGYSÉGET.

Számomra azonnal érezhető volt, hogy a lelkek találkozása előre elrendeltetett, pontosan tudtam, hogy hova kell mennem, és ki várja azt, hogy nyitott szívvel, őszinte közeledéssel, szabad tekintettel, mély együttérzéssel, de mosolyogva kellemes ünnepeket kívánjak. És megtörtént a csoda, nem éreztem azt, hogy különbözök tőlük bármennyire is. Jó volt átélni azt, hogy nem húzódtam vissza abban a pillanatban, amikor az érintésre került a sor. Korábban már megfigyeltem, hogy amikor adok pénzt a lámpánál állóknak, mindig beleejtem a tenyerébe, hogy nem érintkezzünk fizikailag.

Most, hogy megnyíltam arra, hogy ezt a sebet, ezt az elkülönülést meggyógyítsam magamban, fantasztikus szabadság volt az, hogy amikor odaadtam az ajádnék zacskót, ráfogtam a hölgy kezére, és mélyen a szemébe néztem, hogy a lelkéig lássak, és kifejezzem a hálámat, amiért elvállalta, hogy tanít és átsegít ezen a helyzeten.

Az utca forgataga megállt mellettünk pár pillanatra, talán ösztönösen megérezték az emberek, hogy történik „valami”, azon túl, hogy valaki gondolt rá is, és megajándékozta karácsonykor. A szemében láttam visszatükröződni embereket, helyzeteket, fájdalmakat, szégyent, amelyek most az érintés által homályosodni kezdtek, és bennem talán ugyanezek a történetek fénnyé gyúltak. A sötétség, amelyben bizonyos lélekrészeink le voltak dermedve, most kegyelmet nyertek. Egy pillanat volt csupán, de a tavalyi karácsony legszebb pillanata számomra.

Nagyon jó volt megtapasztalni ezen a délutánon, hogy milyen csodálatos adni és kapni, a szeretet energiacseréjében úsztunk, soha ilyen szépnek Budapestet még nem láttam, a szívem ünneplőbe öltözött egyetlen varázslattal, és végtelen szabadság lett úrrá rajtam. Nem tudom, hogy ez a délután hogyan ajándékozhatott meg az igazi szabadság érzésével, de megtörtént. Azóta ez az érzés a lényem része, és általa fantasztikus helyzeteket élek meg! Áldás ezért a megtapasztalásért!