Áldás a csillagokból

Vasárnap volt egy csoportfoglalkozásunk, egy öngyógyító napot tartottunk, jó kis Plútó-Uránusz kvadrát volt, ami segít a nagy lezárásokban, ezt az energiát mozgattuk meg, hogy saját gyógyulásunkra használjuk.

Már az első energetikai gyakorlat (Plejádokbeli) nagyon mélyre vitt, a levegő besűrűsödött körülöttünk, ahogy beléptek az erőtérbe a Plejádok, és megkezdődött a gyógyulás. Volt egy olyan gyakorlat, amivel az energetikai kötéseket oldottuk. Három olyan kötést érzékeltem, amik nem egészséges kapcsolódások az életemben. A jobb szememnél éreztem egy füstös „trutyi” szerű energiát, ráhangolódva erre a kötésre, világossá vált számomra, hogy ez egy olyan kötés, amivel már dolgozom egy ideje. A megkövesedett, bemerevedett állapotból egy ilyen masszává alakult át az energia, de még jelen volt az aurámban és befolyásolta az életemet. Ez a függőségi kapcsolat apai, generációs vonalon működött az életemben. Akkor ott a foglalkozáson eldöntöttem, hogy végleg elengedem az alá-fölérendelt viszonyban gyökerező hitemet és elvágok minden olyan szálat, ami megakadályozhat egy mellérendelt, szeretetteljes párkapcsolat kialakításában. (Mivel apai vonalon jött az elakadás, ez a férfiképemet és a férfiakhoz való hozzáállásomat, bizalmamat is befolyásolta.) Ezt meg is tettem, a helyét feltöltöttem fénnyel, és boldogan beleolvadtam a gyógyító energiákba.

Kedd reggel úgy ébredtem, hogy a jobb szemem sarkában egy laza fájdalom pulzált. Sebaj, gondoltam, dolgozik a vasárnapi energia. Ez így rendben is volt, de nem figyeltem a jelzésre, az üzenetre. Nap végére a fájdalom egyre erősödött. Még mindig gondoltam, sebaj, vezetődik ki az energia. Szerdán már úgy értem haza este, hogy nem esett jól nyitva tartanom a szememet. Ezt már azért nem hagyhattam figyelmen kívül. Kértem is M Ügynököt, hogy segítsen megértenem, hogy miért történik.

Reggel, amikor felkeltem, észleltem a szemem sarkában egy árpa szerű hólyagocskát, bekentem körömvirág krémmel a szememet és eldöntöttem, hogy ma véget vetek ennek. Utánanéztem az Interneten, elsőre otthoni gyógymódokat találtam, hogyan kezelhetném az általam árpának hitt valamit. El is döntöttem, hogy otthon megcsinálom a forró vizes kötést, de nem találtam a válaszomat, hogy mit akar üzenni. Majd megakadt a szemem egy kérdésen: „Gondolja végig, hogy mit nem akar észrevenni?” – ennyire egyszerű lenne? – gondoltam. Hátradőltem a székben és folyást engedtem a gondolataimnak, jobb oldal, jövő, apa, eszembe jutott, hogy voltam egyszer egy látónál, és megkérdeztem, hogy miért ilyen a szemem (2 éves koromban elengedett egy ideg a szemhéjamban, és ezért az egyik szemem kisebb, mint a másik), a látó azt válaszolta, hogy a férfiképemmel van összefüggésben, láttam akkor valamit, amit így tudtam csak feldolgozni, de azt akartam kiskoromban, hogy erre emlékezzek. Hát ez jól kifundáltam kiskoromban, mert nem emlékszem rá J

Tudomásul vettem a gondolataimat, és kezdtem megnyugodni, hogy már haladok a megoldás felé. Gondoltam lazítok egy kicsit, és délben kiültem a belső kertbe, magamhoz vettem a könyvet, amit olvasok (Dr. Brenda Davies: A szívcsakra megnyitása) és olvasni kezdtem. Csak felütöttem valahol és az első mondat, amit elolvastam, éreztem, hogy megszólít. A szívemen keresztül. Kb. 5 mondatot olvastam el, és abban a pillanatban, amikor tudatosult bennem, hogy ez a válaszom, kifakadt az árpa vagy hólyag. Először azt hittem, hogy könnyezek, le akartam törölni, és akkor éreztem meg, hogy ez nem könny. Felszaladtam a mosdóba, és örömmel konstatáltam, hogy vége.

Visszamentem a kertbe, hátradőltem a székben, lehunytam a szemem és még egyszer végiggondoltam mindent, amit olvastam, a felismeréseimet, a történéseimet, és újra ráébredtem, hogy mennyire tökéletesen el van rendezve körülöttünk minden. Még az is, hogy az információáradatból pontosan tudom, hogy melyik az az üzenet, ami nekem szól, ami engem gyógyít. A gyógyulás egyetlen pillanat volt, mert megnyíltam arra, amit az Égiek tudatni akartak velem. És ettől az apró élménytől még boldogabb lettem. Nap, mint nap megtapasztalom ezeket az apró csodákat, amelyek átszövik az életemet, lépésről lépésre haladok, nem rohanok, hanem visz az áramlás és csak létezem. Ez a csodálatos gyógyulás újra egy élő bizonyítéka annak, hogy aki akar dolgozni magán, aki meg akar oldani feladatokat, azt támogatják, vezetik és áldással ölelik körbe.

És mit adhatok én cserébe ezekért az áldott pillanatokért? Ennyit: KÖSZÖNÖM. Szívcsakrából. 

Boldog vagyok, mert létezem

Most a könnyed létezés gyógyító áramlatával úszok. Nem akarok semmit, most élvezem azt, ami VAN, és ezzel együtt VAGYOK én is. Ezek az időszakok váltakoznak az életemben, ösztönösen kapcsolódom azzal az Égi ciklussal, ami lendületbe hozza vagy lelassítja az életemet. Van, amikor a teremtő erőm betöltődik az engem körülölelő erőtérbe, és olyan intenzitással tol előre bizonyos feladatok felé, hogy nem tudom nem észrevenni, máskor belassul az áramlás, befelé figyelek, s a mozdulatlanságban megérint a változás.

Gyönyörű napok ezek az életemben, újra és újra tudatosul bennem az apró történések gazdag és boldog világa. Biciklizés közben, hiába van iszonyú meleg és talán máskor szenvednék tőle, de most nem. Most megérzem a piciny szellő lágy érintését és boldog vagyok. Tekerek a Dunaparton, s közben magamba szívom annak szépségét, és érzem, ahogy átmossa a belső forrásomat, és én is a szépséget sugárzom. Boldog vagyok, mert reggelente mosolygós emberek és vidám állatok köszöntenek munkába menet. Az otthonomat egy csendes nyugalom szállta meg, Jocky, a kutyám is most intenzíven akar velem lenni, tudom, hogy ő is éli ugyanazt a mély szeretetet, ami minket a létezéssel kapcsol össze. Boldog vagyok, mert ahogyan a hajamat kifésülöm, felragyog a női erőm, érzem, hogy beletágulhatok, beleolvadhatok. Boldog vagyok, mert nem akarok, nem irányítok, hanem létezem. Most az életemet az apró örömök varázsa szövi át, és ettől egy mélyből fakadó boldogságérzet árad szét bennem.

Az elmúlt hét felismerései, lezárásai a nehézség és fájdalom helyett a könnyed, felszabadító érzést hozták el. Már nem halok bele a lezárásba, az elengedésbe, mert tudom, hogy az nem valódi. Végre átégett rajtam az a tanulás, hogy nem lehet valakivel „szakítani”, nem lehet valakit „elengedni”, mert az igazi szívkapcsolat azután is megmarad, miután a fizikai síkon már nincs jelen. Ez az elme trükkje, és engem jól be is csapott, nekem ez nagy nehézség volt eddig az életemben, még a rosszul működő kapcsolataimhoz is tudtam ragaszkodni, mert abban az illúzióban vesztegeltem, hogy „örökre” elveszítem a másikat. De ha ő én vagyok, akkor hogyan tudnám elveszíteni? Hiszen ő én vagyok, mert Egyek vagyunk. Ez most is mosolyt rajzol az arcomra, ahogyan írom ezeket a mondatokat, mert ez öröm, ez boldogság! Akivel nem tudom érezni, hogy Egy vagyok, ott van még mit tennem, ott világítanom kell és fényt kell gyújtanom.

És ez boldogság. Ez kijelöl egy utat, amin örömmel sétálok végig, ahol nem a fájdalom és szenvedés kísér, hanem a felismerés nyomában az „AHA” érzés, újra gyermek vagyok, aki most fedezi fel a körülötte lévő világot, és most látom, hogy mennyire más és mennyire tiszta! Az elme sok mindent megpróbál elhitetni velem, azt kell, hogy mondjam, széles a tárháza, a legfelkészültebb cirkusz, amivel valaha találkoztam, de most már, hogy átállítottam a fókuszpontomat a szeretetre és ebből a szempontból tekintek rá, nagyon szórakoztató is egyben. :)

Az együtt áramlás nekem most a legcsodálatosabb érzés. Olyan, mint amikor a barátaimmal leülünk egy asztalhoz, és együtt eszünk, beszélgetünk, nevetünk és szeretetben igazán Együtt vagyunk. Éltem úgyis, amikor a szétválasztottság volt a valóságom, és hittem, hogy különálló vagyok, más vagyok, elhatárolódtam, az egy sokkal fakóbb és szomorúbb valóság volt. Nemrég megéltem egy olyan Istenélményt, amelyben a gyökereimig hatolva átéreztem, hogy nem vagyok egyedül, soha nem is voltam, és nem is tudnék Istentől külön létezni, mert az ő gyermeke, az ő kivetülése vagyok én is. Ez békét hozott a szívembe, hogy bármi is történik velem, az ő oltalmazó szeretete mindig elkísér. Ez az erő nekem.

Az út a kút

Hiszek abban, hogy minden, ami történik velem, annak van értelme és célja. Az emberi kapcsolatok szeretethálójában gyakran annyi tanítás rejlik, hogy talán fel sem ismerem mindegyiket időben. De az igazi, mély tanítások, mindig odaadják magukat.

Az utóbbi hetekben, mintha leltároznék. Figyelem az életemet, benne az embereket, emlékezem azokra, akikkel már más utakon járunk, azt hiszem ez az előszele egy mélyebb lezárásnak. Sokáig teherként cipeltem magamban egy be nem teljesült szerelem nehéz energiáit. Sok mindent adott nekem ez a szerelem, de sosem született meg bennem egy mélyebb megértés. Mindig azt gondoltam, hogy alakulhatott volna másként, ha én bizonyos helyzetekben másként döntök. Mindvégig cipeltem az önvád kínzó érzését magamban, hogy gyáva voltam igazán szeretni. Csak ma gyulladt fel bennem a felismerés gyógyító fénye, hogy nem alakulhatott volna soha másként, hiszen nekünk együtt nem az volt a feladatunk, hogy egy pár legyünk, hanem mi együtt-külön voltunk az út. Ma, amikor teljesen átadtam magam a víz tiszta rezgésének és engedtem, hogy vezessen, ráfeküdtem az áramlásra és elborítottak az érzelmek, ma 7 év távlatából értettem meg, hogy mi volt a legmélyebb értelme annak, hogy megismertem Őt.

A lelkem végig tudta, hogy milyen fontos is az Ő jelenléte akkor az életemben, ha akartam volna sem tudtam volna elszakadni tőle, de az elmém közbeszólt, és elhitette velem, hogy ennek máshogyan kellene történnie. És én hittem neki, szövögettem az álmaimat, s az illúzió köntöse, amit viseltem, egyre nehezebbé és egyre terhesebbé vált. Magam sem tudtam eddig, hogy milyen erő tartott meg mellette, ma már tudom, hogy a lelkem ereje volt, mert vágyott arra az elmélyülésre, amit ez az út adott.

Neki köszönhetem azt, hogy elkezdtem írni, s Neki köszönhetem azt, hogy kúttá váltam. Hogy felfedeztem a bennem lévő érzelmeket, azoknak gyönyörű mélységét, hogy szembefordultam addigi érzelmi életemmel és másfelé vettem az irányt. Ha Ő nincs, megmaradok egy olyan párkapcsolati mintánál, amelyben az érzelmeim hatodrangú szerepet játszanak. Ma megértettem, hogy az Ő energiái, az Ő jelenléte volt az, ami aktivált bennem letapadt érzelmeket.

A sors fintora, hogy a végén egy nagy boldogtalanságot éltem meg, mert nem azt láttam, hogy mindez mit is jelent. Még én sem voltam annyira tudatos, mint most, és az elmém szava annyira összezavart. De ahogyan olvasom most azokat a verseket és írásokat, amelyeket Ő ihletett, ott van feketén-fehéren, hogyan bontakoznak ki olyan érzelmek bennem, amiknek létezéséről nem is tudtam. Ő adta vissza az érzelmi világom gazdagságát, az Ő energiáira rezonálva találtam meg a mélységet magamban, miközben az egóm egy teljesen téves úton járt, s kalauzolt engem is. Mindez után magamra zártam a fájdalmat és a veszteséget, és csak azt láttam, hogy hibáztam és elkezdtem a bennem lévő Nőt gyűlölni, mert nem volt elég Neki.

Ma végre feloldozást nyertem a víz gyógyító ölelésében, és ráláttam magasabb nézőpontból egy olyan téves képre, ami mostanáig befolyással volt az életemre. Mondják, hogy az Uránusz hirtelen rombol és ez gyakran fájdalmas. Lerombolt bennem egy olyan hazugságszálat, ami miatt nem tudtam magam Nőként elfogadni, és megmutatta azt a valóságot, amit élnem kellett volna e helyett a belső kudarc helyett. Egyáltalán nem fáj, sőt sokkal könnyebb vagyok, mert végre tudom, hogy mi az igazság, ráleltem ennek a találkozásnak és kapcsolódásnak az igazi ajándékára, és örömömben sírtam, mert ez egy gyönyörű kegyelmi pillanat volt.

Most már tudom, hogy más ezt a csodát nem adhatta volna nekem, mert Ő volt az, akivel együtt ezt át akartuk élni, és tudtam azt is, hogy ha egy pár lettünk volna, az hamar elillant volna. Mert nem ez volt a feladatunk. Az volt a feladatunk, hogy egy út legyünk egymásnak, hogy megmutassuk, hogy mit rejt a kút bennünk. A kút bennem egy gyönyörű belső forrás, az élő Föld, a határtalan Univerzum, az Egy.

Áldás érte. 

Szívcsakra robbanás

Tegnap kifeküdtem a napra; szeretek napozni, és magamba szívni a napfény éltető erejét. Betettem a fülembe az mp3 lejátszómat, és elindítottam a zenét rajta. Kosheen zenéjére esett a választásom, és alig hunytam le a szememet, éreztem, hogy egy utazásra készítenek elő az Égiek. Az egyik pillanatról a másikra nehezedtek el a végtagjaim úgy, hogy szinte meg sem tudtam mozdítani azokat. Éreztem több kezet is végigsiklani a testemen, mintha azt is készítették volna elő az utazásra. Eközben a zene száguldott rajtam keresztül, éreztem, hogy lüktet a mellkasomban, egyre inkább elnehezedett a mellkasom, mintha valaki több kg-os súlyt helyezett volna rá és tolta volna finoman lefelé. Belülről viszont a zene kezdett dübörögni, és egyszer csak felrobbant. Ott feküdtem a napozóágyon szétrobbant szívcsakrával. Amúgy sem tudtam volna megmozdulni, hiszen a végtagjaim ólomsúllyal húztak vissza a Földre, de a tudatom tökéletesen tiszta volt. Mindenhol jelen voltam, minden nagyon közel és elérhető volt számomra, miközben fényéveket tettem meg egy szemvillanás alatt.

Akit én Istennek hívok, megjelent, és testet öltött. Két kezét felemelte és hozzáérintette az én két kezemhez. Mindez párhuzamos síkokon zajlott, mégis tökéletesen jelen voltam mindenhol. A fény áramlása láthatóvá vált, nem mondom, hogy megindult, mert már régen áramlott köztünk, csak nem tettem láthatóvá. De most, hogy szétrobbant a szívem, eltűntek a határok és szétesett sok olyan apróbb-nagyobb szerep, amikkel azonosítottam magam, már nem volt jelentősége annak, hogy észre akarom-e venni, vagy sem. Minden, ami történt, csak volt. Címkék, akarás, erőltetés, irányítás nélkül, az Égiek vezettek, én pedig minden kérdés nélkül követtem őket.

Miközben a Teremtő és a tenyerem közötti energiaáramlás egyre intenzívebb lett, egy forgószél alakult ki belőle, és belső látásommal láttam, ahogy felkapja a testemet. A testem az örvényben, mint egy élettelen rongybaba sodródni kezdett. Ahogyan a forgószél dobálta, oda-oda ütközött egy-egy kőfalnak, sziklának (látni nem láttam, hogy minek, de azt igen, hogy nyomot hagynak a testemen ezek az ütközések), éreztem, ahogyan a lelkem együttérez a test gyötrelmeivel, de mindeközben az energiaáramlás stabil volt. (Erre a forgószeles élményre valószínű, hogy hatással volt az a beszélgetés, amit barátnőmmel előtte folytattunk a Dunaparton, és ő mesélte, ahogyan az aura szakad és tépázódik a megszületésünk után).

És egyszer csak ennek is vége szakadt, a forgószél kiköpte magából élettelen testemet, ami egy sziklán landolt, össze-vissza karistolva és zúzódva. Ilyen messzi távolból nem volt túl jó érzés rátekinteni, és hirtelen ráébredtem, hogy ezeket a bántásokat én tettem vele. Amikor ez a felismerés megjelent bennem, Angyalok seregei érkeztek és elkezdték fénnyel feltölteni a testemet. Már én is ott voltam a sziklán és szerettem ezt a testet! Nem akartam többé bántani. Tudtam, hogy vissza kell térnem belé, de nem volt túl jó érzés ezt a határtalan szeretet világot magam mögött hagyni.

Amint újra megéreztem a testem kereteit, éreztem, hogy könnyedebbek lettek a végtagjaim (biztos a gyógyító fény emelte meg a rezgésemet). Azt hittem, hogy itt van vége ennek az intenzív és csodálatos élménynek, de még nem tértem teljesen vissza. A testemen elkezdett átszűrődni egy halvány zöld és halvány rózsaszín fény, amely csodálatosan ragyogott, apró csillámok kísérték az energia útját. Az éterben valahol összefonódott egy idegen energiával, egymásba simultak és lágyan ölelték egymást. „Ő az” gondoltam. Már egy ideje érzem ezt a férfi energiát, és most az Égiek áldásával összekapcsolódtunk.

Abban a pillanatban újra felragyogott bennem a szerelem, csodálatos rezgése elöntötte egész lényemet. Mosolyt rajzolt az arcomra, beköltözött a szívembe és a szemeimben ott csillog ez az élmény. Szerelmes lettem az életbe, a létezésbe, a napfénybe, a felismerésekbe, valakibe, akit nem is ismerek, talán nem is láttam még, az emberekbe, de leginkább a Teremtésbe. Nem kerestem ezt az élményt, és mégis rám talált.

Gyönyörű élménnyel ajándékoztak meg az Égiek, és remélem, hogy sikerül ezt a rezgést mindig megtartanom. Amikor visszatértem teljesen ebből a spontán meditációból, az egyik, amit észrevettem, hogy végig egy fűszálat fogtam, jól leföldeltem magam :). A másik, hogy a kezeimen mély bevágások voltak, biztos a napozóágy okozta valahogy, de mégis ez emlékeztetett arra, hogy milyen valóságos élményben volt részem, és hogy ennek minden pillanatát és csodáját horganyozzam le a Földben. A zene belassult a fülemben, majd meg is állt. Tökéletesen megkomponált megtapasztalásban volt részem, az Égiek előkészítették minden mozzanatát, a legjobban pedig annak örülök, hogy szétrobbant a szívcsakrám, és nyitott állapotban maradt. Apró darabokra törtek a félelmek benne, amiket eddig olyan gondosan őriztem ott, eltűntek és a szeretet áramlása maradt a helyén. Áldás érte.

Lourdes Ajándékai I.

Egy év távlatából elővettem a gyógyulási naplómat, amelybe általában lejegyzem a belső folyamataimat, és időnként visszatekintek a segítségével, hol is tartok most. A napokban egyre inkább érzetem újra Lourdes energiáit magamban rezegni és úgy éreztem, hogy közös munkára hív. :)

Pár csodálatos napot töltöttem tavaly nyáron a barátaimmal Lourdes-ban, ahonnan ihletett ötletekkel és lendületes, erőteljes energiákkal tértem haza. A meditációs cd ötlete meditatív állapotban érkezett meg. Akkor még fogalmam sem volt, hogyan tudom majd megvalósítani, hirtelen számtalan kérdés lüktetett bennem, de az Égiek csendességre intettek. Ahogyan a gondolatok zakatolása abbamaradt és egyre távolabb kerültem a hogyan? miért? kinek? mikor? kitől?, stb. kérdésektől, egyre közelebb kerültem a megvalósuláshoz. Mindent egyszerre tudni akartam, hogyan fogom majd kivitelezni, de az Égiek ezzel kapcsolatban csak annyi útmutatást adtak, hogy majd vezetnek.

Őszintén kicsit zabos is lettem az Angyalokra, mert akkor még jóval türelmetlenebb voltam, mint most, de az a folyamat, ami ott elkezdődött bennem Lourdes-ban a meditáció-s cd létrehozásával kapcsolatban, a türelmet is gyógyította bennem. Ráébredtem arra, hogy a türelmetlenség egy olyan indokolatlanul gyors tempó, ami elveszi a létrehozás, az alkotó folyamatok megélésének örömét.

Mikor hazaértem, először nekikezdtem, hogy megírjam a meditációk szövegét. Addigra már számtalan relaxációt írtam az Égiek segítségével, hiszen barátnőmmel már sok közös csoportfoglalkozást megtartottunk. De amikor leültem, hogy megírjam a cd-re a szövegeket, egyre csak elakadtam. Próbáltam kapcsolódni a Forrással, ahogyan szoktam, (többnyire ezért semmit nem teszek, ha írok, akkor ez egy automatikus kapcsolat) de a kusza gondolataimon kívül, semmit nem érzékeltem. Próbáltam erőltetni, hogy írjak valamit, ami aztán olyan is lett, és a kukában (vagy ahogy egy kedves barátom szokta mondani: a kerek iratrendezőben) landolt. Aztán figyelmes lettem arra, hogy a lábammal dobolok, rágom a szám szélét, gondoltam is magamban, ez meg milyen elcsendesedés? :)

Végül úgy döntöttem, hogy sétálok egyet, hogy kitisztuljon a fejem és letisztuljanak a szándékaim. A házunk mögött nem messze, az erdő szélén található egy pici kápolna a hegy tetején, oda szoktam felmászni, ha nyugalomra és békére vágyom. Alig ültem le, megéreztem újra azt a magas rezgésű energiát, ami Lourdes-ban töltődött belém, és letisztult bennem szinte varázsütésre sok minden. Azt tudtam, hogy az Égiek áldása kíséri ezt a munkát, tudtam, hogy mi a szándékuk vele, de azt nem tudtam, hogy miért engem választottak, mi az én szándékom és hogyan tudom ehhez úgy hozzátenni magamat, hogy létrejöjjön a VARÁZSLAT. Anélkül, hogy tisztában lettem volna az egész terv minden részletével, felpattantam, és rohantam haza, hogy megírjam a meditációk szövegét. Hirtelen ötlettől vezérelve, írtam egy bátortalan levelet egy kedves ismerősömnek, akiről tudtam, hogy ír zenéket. Ő szívesen elvállalta a zene megkomponálását. Volt olyan találkozás, ami a megvalósulást illetően zsákutcába vitt, de mint emberi találkozás és beszélgetés, számomra hasznos volt. 

Amikor megterveztem a borítót, egy csodálatos folyamat zajlott bennem, rádöbbentem közben, hogy mennyire szeretek alkotni, újat létrehozni és milyen nagy örömömet lelem benne. Megtanultam türelemmel kivárni mindenki munkáját, hiszen volt, aki nálam sokkal lassabban dolgozott, de ma már tudom, hogy az Angyalok mindig közbe fognak lépni, ha nagyon sietnék, mert azt tanítják, hogy a részletekben, a folyamatokban rejlik az igazság és a szépség, mert a részekből lesz az egész.

Ez a „csöppnyi” analógia mélyen hatolt belém, hiszen átégett rajtam, hogy a sok-sok emberből, a saját folyamataikból, tanulásaikból, felismeréseikből lesz az Egész, az Egy. Nekem tehát csak arra kell figyelnem, hogy mindig hozzá tudjam rakni magam az Egyhez, mindig meg tudjam osztani azokat az érzéseket, amelyeken keresztülmegyek. És még egy dologra megtanítottak ebben a történésben, hogy soha ne degradáljak le semmilyen folyamatot magamban, hogy ez kicsi, ez kevés, ez rossz, ezt utálom, stb., mert ezek mind-mind nagyon fontosak az Egy szempontjából!

Most már csak az a dolgom, hogy magamhoz öleljem a világot, és meséljek rendíthetetlenül a belső útjaimról. :)