Most
a könnyed létezés gyógyító áramlatával úszok. Nem akarok semmit, most élvezem
azt, ami VAN, és ezzel együtt VAGYOK én is. Ezek az időszakok váltakoznak az
életemben, ösztönösen kapcsolódom azzal az Égi ciklussal, ami lendületbe hozza
vagy lelassítja az életemet. Van, amikor a teremtő erőm betöltődik az engem
körülölelő erőtérbe, és olyan intenzitással tol előre bizonyos feladatok felé,
hogy nem tudom nem észrevenni, máskor belassul az áramlás, befelé figyelek, s a
mozdulatlanságban megérint a változás.
Gyönyörű
napok ezek az életemben, újra és újra tudatosul bennem az apró történések
gazdag és boldog világa. Biciklizés közben, hiába van iszonyú meleg és talán
máskor szenvednék tőle, de most nem. Most megérzem a piciny szellő lágy
érintését és boldog vagyok. Tekerek a Dunaparton, s közben magamba szívom annak
szépségét, és érzem, ahogy átmossa a belső forrásomat, és én is a szépséget
sugárzom. Boldog vagyok, mert reggelente mosolygós emberek és vidám állatok
köszöntenek munkába menet. Az otthonomat egy csendes nyugalom szállta meg,
Jocky, a kutyám is most intenzíven akar velem lenni, tudom, hogy ő is éli
ugyanazt a mély szeretetet, ami minket a létezéssel kapcsol össze. Boldog
vagyok, mert ahogyan a hajamat kifésülöm, felragyog a női erőm, érzem, hogy
beletágulhatok, beleolvadhatok. Boldog vagyok, mert nem akarok, nem irányítok,
hanem létezem. Most
az életemet az apró örömök varázsa szövi át, és ettől egy mélyből fakadó
boldogságérzet árad szét bennem.
Az
elmúlt hét felismerései, lezárásai a nehézség és fájdalom helyett a könnyed,
felszabadító érzést hozták el. Már nem halok bele a lezárásba, az elengedésbe,
mert tudom, hogy az nem valódi. Végre átégett rajtam az a tanulás, hogy nem
lehet valakivel „szakítani”, nem lehet valakit „elengedni”, mert az igazi
szívkapcsolat azután is megmarad, miután a fizikai síkon már nincs jelen. Ez az
elme trükkje, és engem jól be is csapott, nekem ez nagy nehézség volt eddig az
életemben, még a rosszul működő kapcsolataimhoz is tudtam ragaszkodni, mert
abban az illúzióban vesztegeltem, hogy „örökre” elveszítem a másikat. De ha ő
én vagyok, akkor hogyan tudnám elveszíteni? Hiszen ő én vagyok, mert Egyek
vagyunk. Ez most is mosolyt rajzol az arcomra, ahogyan írom ezeket a
mondatokat, mert ez öröm, ez boldogság! Akivel nem tudom érezni, hogy Egy
vagyok, ott van még mit tennem, ott világítanom kell és fényt kell gyújtanom.
És
ez boldogság. Ez kijelöl egy utat, amin örömmel sétálok végig, ahol nem a
fájdalom és szenvedés kísér, hanem a felismerés nyomában az „AHA” érzés, újra
gyermek vagyok, aki most fedezi fel a körülötte lévő világot, és most látom, hogy
mennyire más és mennyire tiszta! Az elme sok mindent megpróbál elhitetni velem,
azt kell, hogy mondjam, széles a tárháza, a legfelkészültebb cirkusz, amivel
valaha találkoztam, de most már, hogy átállítottam a fókuszpontomat a
szeretetre és ebből a szempontból tekintek rá, nagyon szórakoztató is egyben. :)
Az
együtt áramlás nekem most a legcsodálatosabb érzés. Olyan, mint amikor a
barátaimmal leülünk egy asztalhoz, és együtt eszünk, beszélgetünk, nevetünk és
szeretetben igazán Együtt vagyunk. Éltem úgyis, amikor a szétválasztottság volt
a valóságom, és hittem, hogy különálló vagyok, más vagyok, elhatárolódtam, az
egy sokkal fakóbb és szomorúbb valóság volt. Nemrég megéltem egy olyan Istenélményt,
amelyben a gyökereimig hatolva átéreztem, hogy nem vagyok egyedül, soha nem is
voltam, és nem is tudnék Istentől külön létezni, mert az ő gyermeke, az ő
kivetülése vagyok én is. Ez békét hozott a szívembe, hogy bármi is történik
velem, az ő oltalmazó szeretete mindig elkísér. Ez az erő nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése