A
keresztlányommal nemrég egy csodás napot töltöttünk el együtt, megbeszéltük,
hogy elmegyünk moziba, utána pedig egy ásványbörzére. Kinéztem egy mesét, vagy
inkább animációs filmet a moziban, arról persze elkéstünk, így jött a B terv,
és jegyet vettünk az 5 őrző legendája című mesére.
Volt
benne egy olyan rész, amikor a Mikulás próbál segíteni Dér Jankónak, hogy
megtalálja sorsában a békét, hogy rájöjjön, ki is ő valójában. Ehhez egy
mikulásosra festett matrjoska bábut használ, és ahogyan egymás után nyitja ki
saját apró képmásait, az egyik szomorú, a másik dühös, stb. de az utolsó, a
legkisebb, a kiindulópont egy tágra nyíl szemmel csodálkozó bábu. És erre azt
mondja a Mikulás: „ez vagyok én legbelül, aki nagy szemekkel rácsodálkozik a
világ szépségére. Te ki vagy legbelül Dér Jankó?”
Aznap
ez volt a legnagyobb bölcsesség, ami a szívembe költözött, hiszen valaki akkor
lel békére, ha megtalálja önmaga eszenciáját. Azt, aki igazán legbelül és
mindig hű is marad ehhez. Emlékszem még azokra az évekre, amikor sodródtam az
árral, abban az iskolában tanultam, ahol a szüleim tudni szerettek volna, és
azokat a szerepeket játszottam, amiket elvártak tőlem. Aztán sorsom egy pontján
egy hatalmas törés szétzúzta az addigi életemet és egy láthatatlan kéz egy
teljesen új irányba fordította a fejemet.
Ezen
az úton sok kihívással találkoztam, mire megérkeztem igazán önmagamba. Rengeteg
fájdalmas és örömteli tanításon vagyok túl, volt, amiről azt hittem, hogy soha
nem heverem ki, volt, amikor azt hittem soha nem fogok úgy szeretni, mint
akkor, de ezek mára már csak emlékek. Ezek után a feszültséggel teli évek után
megérintett a kegyelem, és megtapasztaltam a szeretet valódi gyógyítását.
Sokszor mondjuk, hogy egyetlen út van, a szeretet, de ez tényleg így van. Ez
már az én igazságom is.
Amikor
megtaláltam önmagam a rengeteg szerep között, hirtelen megnyugodtam. Mély béke
töltött el, tudtam, hogy hazaérkeztem. Régen is vágyódtam „haza”, de akkor még
azt hittem, hogy az valahol rajtam kívül van. Most már tudom, hogy nem, hiszen
az az isteni forrás, amitől elszakadtunk, amikor leszülettünk ide a Földre, az
bennünk van. Mindig is bennünk volt, soha nem veszítettük el azáltal, hogy
vállaltuk az emberi létet.
Jó
megérkezni ebbe a tágult tudatállapotba, jó így békében és biztonságban lenni a
világban. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem billenek ki az egyensúlyomból,
vagy nem leszek pl. dühös. De igen, megélem az érzéseimet, de aztán visszatérek
az önmagam szeretetéhez, és megkeresem az Egységet az adott helyzettel. S ahogy
egyre inkább haladok ezen az úton, egyre több időt töltök az Egység állapotában
és egyre kevesebbet az emóciók vezérelte vágy központúságban.
„Térj
haza, térj haza a szívedbe!” Bliss
