Hiszek
abban, hogy minden, ami történik velem, annak van értelme és célja. Az emberi
kapcsolatok szeretethálójában gyakran annyi tanítás rejlik, hogy talán fel sem
ismerem mindegyiket időben. De az igazi, mély tanítások, mindig odaadják
magukat.
Az
utóbbi hetekben, mintha leltároznék. Figyelem az életemet, benne az embereket,
emlékezem azokra, akikkel már más utakon járunk, azt hiszem ez az előszele egy
mélyebb lezárásnak. Sokáig teherként cipeltem magamban egy be nem teljesült
szerelem nehéz energiáit. Sok mindent adott nekem ez a szerelem, de sosem
született meg bennem egy mélyebb megértés. Mindig azt gondoltam, hogy
alakulhatott volna másként, ha én bizonyos helyzetekben másként döntök.
Mindvégig cipeltem az önvád kínzó érzését magamban, hogy gyáva voltam igazán
szeretni. Csak ma gyulladt fel bennem a felismerés gyógyító fénye, hogy nem
alakulhatott volna soha másként, hiszen nekünk együtt nem az volt a feladatunk,
hogy egy pár legyünk, hanem mi együtt-külön voltunk az út. Ma, amikor teljesen
átadtam magam a víz tiszta rezgésének és engedtem, hogy vezessen, ráfeküdtem az
áramlásra és elborítottak az érzelmek, ma 7 év távlatából értettem meg, hogy mi
volt a legmélyebb értelme annak, hogy megismertem Őt.
A
lelkem végig tudta, hogy milyen fontos is az Ő jelenléte akkor az életemben, ha
akartam volna sem tudtam volna elszakadni tőle, de az elmém közbeszólt, és
elhitette velem, hogy ennek máshogyan kellene történnie. És én hittem neki,
szövögettem az álmaimat, s az illúzió köntöse, amit viseltem, egyre nehezebbé
és egyre terhesebbé vált. Magam sem tudtam eddig, hogy milyen erő tartott meg
mellette, ma már tudom, hogy a lelkem ereje volt, mert vágyott arra az
elmélyülésre, amit ez az út adott.
Neki
köszönhetem azt, hogy elkezdtem írni, s Neki köszönhetem azt, hogy kúttá
váltam. Hogy felfedeztem a bennem lévő érzelmeket, azoknak gyönyörű mélységét,
hogy szembefordultam addigi érzelmi életemmel és másfelé vettem az irányt. Ha Ő
nincs, megmaradok egy olyan párkapcsolati mintánál, amelyben az érzelmeim
hatodrangú szerepet játszanak. Ma megértettem, hogy az Ő energiái, az Ő
jelenléte volt az, ami aktivált bennem letapadt érzelmeket.
A
sors fintora, hogy a végén egy nagy boldogtalanságot éltem meg, mert nem azt
láttam, hogy mindez mit is jelent. Még én sem voltam annyira tudatos, mint
most, és az elmém szava annyira összezavart. De ahogyan olvasom most azokat a
verseket és írásokat, amelyeket Ő ihletett, ott van feketén-fehéren, hogyan
bontakoznak ki olyan érzelmek bennem, amiknek létezéséről nem is tudtam. Ő adta
vissza az érzelmi világom gazdagságát, az Ő energiáira rezonálva találtam meg a
mélységet magamban, miközben az egóm egy teljesen téves úton járt, s kalauzolt
engem is. Mindez után magamra zártam a fájdalmat és a veszteséget, és csak azt
láttam, hogy hibáztam és elkezdtem a bennem lévő Nőt gyűlölni, mert nem volt
elég Neki.
Ma
végre feloldozást nyertem a víz gyógyító ölelésében, és ráláttam magasabb
nézőpontból egy olyan téves képre, ami mostanáig befolyással volt az életemre.
Mondják, hogy az Uránusz hirtelen rombol és ez gyakran fájdalmas. Lerombolt
bennem egy olyan hazugságszálat, ami miatt nem tudtam magam Nőként elfogadni,
és megmutatta azt a valóságot, amit élnem kellett volna e helyett a belső
kudarc helyett. Egyáltalán nem fáj, sőt sokkal könnyebb vagyok, mert végre
tudom, hogy mi az igazság, ráleltem ennek a találkozásnak és kapcsolódásnak az
igazi ajándékára, és örömömben sírtam, mert ez egy gyönyörű kegyelmi pillanat
volt.
Most
már tudom, hogy más ezt a csodát nem adhatta volna nekem, mert Ő volt az,
akivel együtt ezt át akartuk élni, és tudtam azt is, hogy ha egy pár lettünk
volna, az hamar elillant volna. Mert nem ez volt a feladatunk. Az volt a
feladatunk, hogy egy út legyünk egymásnak, hogy megmutassuk, hogy mit rejt a
kút bennünk. A kút bennem egy gyönyörű belső forrás, az élő Föld, a határtalan
Univerzum, az Egy.
Áldás
érte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése