2013. január 19., szombat

A gyógyító tánc


Volt egy visszatérő álmom párkapcsolati témában, ami ijesztő és fájdalmas volt. Mindigis azt éreztem ezzel kapcsolatban, hogy valamilyen előző életbeli élményt próbálok feldolgozni álmomban. Sokat imádkoztam azért, hogy ez sikerüljön valahogy, mert mindenáron el akartam kerülni azt, hogy ezt a történetet a fizikai síkon is át kelljen élnem.
A legutóbbi TEA Táncon (egy olyan mozgásvilág, amelyben a testenergia alapok tudatosítása történik és beágyazódott programok törlése) a párkapcsolat volt a téma. Amint felkészítettem a termet, és közben figyeltem a körülöttem zajló beszélgetést, éreztem, hogy egy átszakító energia érkezik a térbe. Gondoltam is magamban, hogy erőteljes oldásnak nézünk elébe. J
Amikor elkezdtük a táncos foglalkozást, és beszélgetéssel hangolódtunk először a témára, még úgy gondoltam, hogy én inkább csak bemutatom a gyakorlatokat és nem csinálom most a többiekkel együtt, mert kifulladok és nem tudok, csak lihegve beszélni J Aztán a valóság szokás szerint átírta azt, amit gondoltam, teljesen belementem a táncba, az oldódásba. Közben tudtam mondani, hogy milyen energiával dolgozunk, és melyik gyakorlat/mozdulat, hogyan segít a párkapcsolati témában, mind a 4 szinten (fizikai, mentális, érzelmi és spirituális), amelyeken dolgoztunk. Közben folyamatosan pásztáztam az erőteret körülöttünk, hogy figyeljem, milyen energiák lépne be, milyenek távoznak, történik-e beragadás, és sikerül-e mindenkinek a megadás.
S újra megéreztem az addig „lappangó” átszakító energiát, már a spirituális szintnél jártunk, amikor éreztem egy lökést, belenéztem a tükörbe és az erőtérben azt láttam, hogy mindenkinek felrobbant a szívcsakrája. Kivétel nélkül, mindenkinek az arcán láttam a változást, egy összehúzódás és egy kitágulás kísérte az arcon a folyamatot. Megnéztem a saját arcomat és megláttam a szememben a szívcsakrát felragyogni. Később senki nem számolt be hasonló élményről, de csodálatos megtapasztalást érzett át mindenki. A lényeg ebből, hogy egy erőteljes oldáson mentünk keresztül a párkapcsolati témában és sikerült nehéz, beragadt terheket letenni.
Miért írtam le mindezt és hogyan kapcsolódik az álmomhoz? Már egy ideje úgy teremtem a párkapcsolatot, hogy „egy szeretetteljes és tiszta energiájú párkapcsolatot vonzok az életembe és be is fogadom”, de éreztem belülről, hogy a mintám nem ez. Régóta dolgozom azon, hogy azokat a lenyomatokat, amelyeket magammal hoztam, meg tudjam gyógyítani. Az álmaimban szereplő férfiak sem ezt a képet testesítik meg, hanem egy egészen más típust, amitől szabadulni akartam. A megerősítő mondatok és a Tea Tánc hatására tegnap újból álmodtam a rémálmot, s egyszer csak a gyógyulás belépett az álomba, önkívületi állapotban hangosan is és álmomban is kimondtam, hogy ELÉG volt és egy hatalmasat csaptam magam mellé az ágyra (gondolom nyomatékosítottam). Erre az ütésre ébredtem fel, felültem, hogy felfogjam, hogy mi is történt valójában.
Aztán sírni kezdtem. Hullottak az öröm könnyeim, mert meggyógyult bennem ez a történet, és visszaadtam ezt az Egésznek. Többé már nem az életem része, és tudom, hogy körbeértem a párkapcsolati témában, leraktam egy olyan mintát, ami sok fájdalmat és nehézséget okozott. A könnyeimen keresztül megéreztem, hogy szabad vagyok és szabadon olyan társat vonzok az életembe, akit igazán megérdemlek. Csodálatosan indult a reggelem! J

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése