Adj valamit, amit eddig nem adtál

Ez az írás azoknak szól főként, akik biztonsági játékot játszanak, és így élik az életüket, akik nehezen hagyják el a komfort zónájukat arra hivatkozva, hogy félnek a sérülésektől, mert eddig annyiszor kellett átélniük a fájdalmat. Ezt az írást azért írom éppen én, mert én is a komfortzónából jövök, ami egy jó nagy zsákutca. :) Nem vezet sehova!

Amikor a fájdalom magára zárja az embert, döntenie kell: enged ennek a fájdalomnak, vagy harcol ellene. Én már annyit küzdöttem az életemben, de azzal sehova sem lehet eljutni. Már annyit gondolkoztam az életemben, de ezek 80 %-a haszontalan gondolat, mert feltevéseken alapul, a mi lett volna ha… vagy lehet, hogy ő így gondolja… (de ezt nem tudjuk biztosan, mert nem adunk esélyt annak, hogy ez kiderüljön). Az illúzió egy olyan ködfátyollal borítja be az életünket, amelyen kilátunk, megcsodáljuk az életet, de nem megyünk ki a szabadba és nem éljük meg a helyzeteket, lehetőségeket! Ezeket a beragadt helyzeteket egy módon lehet feloldani, ha valami olyasmi teszünk, amit eddig nem! Valami egészen újat, valami őrültséget, amibe belebizsergünk. Valami huncutságot, valami vagányságot, amiben kifejezzük, hogy merünk élni, merünk más lenni!

Amikor utoljára zárt így magára egy fájdalom, hirtelen, mintha pofon vágott volna egy láthatatlan kéz, és ráismertem arra a játszmára, amit mindig ilyen helyzetben futtatok, felmentem magam a fájdalom oltárán. Nekem fáj, tehát bármit is tettem (főleg magam ellen) az most már nem számít, mert nekem jobban fáj. Az elmém láthatatlanul körbefont és berántott egy olyan térbe, ahol nincsen gyógyulás. A 4 fal között az ember nem tud gyógyulni, mert hermetikusan lezárja magát. Kint a szabadban, a természetben, az emberek és lehetőségek között lehet gyógyulni, így lehet változni és így lehet élni. Ami fáj, az nem én vagyok, az a személyiségem, mert elvár ezt-azt-amazt. De én nem fájok. Mert Egy vagyok, lüktetek, boldog vagyok és szeretek. Ha érzem, hogy fáj, tudom, hogy kikerültem a körforgásból, az áramlásból. Ha érzem, hogy félek, tudom, hogy az árnyékrészem ijesztget, próbál valamennyit visszafoglalni abból a területből, amit már a fény jár át.

Ez egy állandó körforgás bennünk, s aki meg akarja állítani az időt és a világot, lehetetlenre vállalkozik. Egyetlen állandóság van, a lelkünk. Minden más mozgásban van, s aki nem éli az életet, lemarad róla. Ez egy olyan nagy luxus, amit nem engedhetünk meg magunknak. Ez az élet különleges élet, egyre erősebb az ébredés folyamata, most nagyon sok mindent elérhetünk, s a vállalt feladatainkban a legnagyobb fényt tapasztalhatjuk meg, ami valaha áthatotta az életünket. De ehhez fel kell áldozni a csigaházat, és fel kell áldozni a félelmeket. Amíg ezt nem tesszük meg, mi magunk leszünk önmagunk legnagyobb ellenségei! Ha azt hiszed, hogy az az ellenséged, aki megsebez, az egó elhitette veled, hogy áldozat vagy. Te magad teszed mindezt magaddal, csak az eszközöket cseréled, és ez még mindig az egó játéka. Az eszközöket is az egó cseréli. S te mit csinálsz közben? Félsz, fájsz, és szenvedsz. De az ÉLETBEN ennél sokkal csodálatosabb dolgok vannak! És nincs más dolgod, csak állítani a fókuszodon. Egyszerűnek tűnik?  Az is! Nehéznek tűnik? Az is! Minden attól függ, hogyan látod. J

Minden emberben ott lakozik a lelke, egy csodálatos, isteni megnyilvánulás, a legnagyobb fény, amibe valaha beletágulhatunk és a legszeretetteljesebb létezés, amire valaha vágyhatunk. Ugyanakkor ott lakozik mindenkiben az egó, a személyisége, aki játszmázik, aki gerjeszti a történéseket, aki állandóan zakatol, aki bizonytalan, s aki alacsony rezgésével hasonló érzelmeket vonz magához. Ez TÉNYLEG a mi döntésünk, hogy az isteni részünket, vagy a személyiségünket éljük. Ha az isteni részre váltunk, a világunk gyönyörű és szeretetteljes, ha az egó programjait futtatjuk, akkor pedig egy félelmetes világban élünk, ahol állandóan résen kell lennünk. Ha az isteni részünket éljük, akkor magas rezgésű energiákat és dolgokat vonzunk magunkhoz, ha visszasüppedünk az egó-létezésre, akkor pedig alacsony frekvencián éljük az életünket.

S mégis, az egót nem kiiktatni kell az életünkből, hanem uralni. Ha megéljük a totális teljességet, akkor nincs tovább dolgunk itt a Földön. Ha ennek a teljességnek a közelébe kerülünk, akkor ezt az utat megvilágíthatjuk mások számára is, mint ahogyan azt a valódi guruk is megteszik. Ha tudatosan törekszünk nap, mint nap efelé és nap, mint nap tudatosan döntünk, hogy mit élünk, hogy mit választunk, egyszer csak már nem kell majd döntenünk. Egyszer csak természetes lesz, hogy VAGYOK és ez így van jól. J Nekem a jóga nagyon sokat segített és segít ebben, sokat tanulok magamról jógázás közben, s ha az ember, mint életmódot sajátítja el, nem pedig egy mozgásformát, akkor láthatatlanul, szeretettel teremti meg bennünk a változást, amire vágyunk.

Bliss