Tiszta
fehérség borítja a tájat
Hó
fed mindent, amit a szem láthat.
Csendes,
békés táj terül el előttem
Szikrázik
a lelke a telihold fényében.
Nyugalmat
lel most a Föld, óvja őt a hó
Körbeöleli,
karja óvó, bátorító.
Megpihenhet
most végre egy pillanatra
Fellélegezhet,
most nincs aki bántsa.
A
hó eltakarja, elfedi sebeit
ahol
kiaknázzuk csodálatos kincseit.
Megtört
teste ernyedten pihen a hó alatt
Annak
tisztasága gyógyítja a fájdalmat.
Téli
éjszakán a hó elfedi a titkokat
A
sötétben bujkál az emberi bohózat.
Nincs
ki vállalja, hogy mit tettünk vele
Megloptuk
a Földet, elfordultunk tőle.
S
ő minden évben a téli éjszakákon
Újra
erőt gyűjt, hogy a következő tavaszon
Adhasson
magából, amennyit csak kérünk
Mohóságunk
illetlen, ez emberi vétkünk.
A
tél gyönyörű misztériuma oldja fel
Azokat
a gyarlóságokat, amit mi követünk el,
A
téli álom édes eszenciája gyógyítja meg
Amit
a kevély emberi természet halogat.
Téli
éjszakán halk imát suttogok a Földért
Gyúljon
fény az emberi létért.
Adjuk
vissza a Földnek, amit elvettünk tőle,
Hogy
a tél szépségét ő is élvezze.
Téli
éjszakán a sötétbe suttogom e szavakat
Hátha
valaki hallja a hangomat.
S
mikor az emberekben a megértés fénye fellobban
A
Föld szíve újra velünk együtt dobban!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése