A
minap összefutottam egy volt párkapcsolatommal, akivel nagyon sokáig voltunk
egy pár. Már régen szakítottunk egymással, és megmaradt köztünk egy kellemes,
baráti viszony. Elkezdtünk beszélgetni, és egyszer csak figyelni kezdtem magam,
mert éreztem, hogy valami nem stimmel velem.
Amikor
megismerkedtünk 17 éves voltam, bár már tinédzser, de lélekben azért még egy
gyerek-lány. Sok mindent tanultam tőle, és valahogy elkerülhetetlen volt, hogy
ne csússzunk bele öntudatlanul egy apa-lánya kapcsolatba. Emlékszem, amikor
vitáink voltak, még sokszor mondta is, hogy „Nem az apád vagyok”.
És
most, sok évvel később, amikor egy asztalnál ültünk és beszélgettünk, érezni
kezdtem, hogy újra úgy viselkedem, mint egy kislány. Teljesen automatikusan
bekapcsolt bennem egy régi minta, és azonnal át is vette az irányítást. Ebben a
pillanatban elveszítettem a szívkapcsolatot a világgal, és egy berögzött
viselkedésminta határozta meg a cselekvésemet, a gondolataimat. Bevallom, hogy
nem kevés idő telt el, mire észrevettem, hogy itt valami hiba van. Egyre nőtt
bennem a diszkomfort érzés, hogy nem érzem jól magam a bőrömben.
Gyors
önvizsgálat, és szinte azonnal fel is fedeztem, hogy eltűntem a Jelen
pillanatból. Amint visszahúztam a fókuszomat arra, aki VAGYOK, a beszélgetés is
kezdett elapadni köztünk. Már nem tápláltam öntudatlanul ezt a régi játszmát és
nem akartam jól lakatni az egómat, így már nem is voltam „érdekes” a másik fél
számára sem. Érdekes megtapasztalás volt az, hogy mennyire fontos a valódi
Jelenlét. Abban a pillanatban, amikor újra „felébredtem” nagyon élesen
érzékeltem azt a különbséget, ami a látszatvilágot és a valódi érzésekkel megáldott
világot elválasztja egymástól. Nagyon éles volt a kontraszt, ugyanakkor
boldogság áradt szét bennem, mert azt éreztem: SZABAD vagyok. ÖNMAGAM vagyok. Nem
a szabadság illúziójában élek, hanem valóban élem azt. És még valami: már nem
bántottam magam amiatt, hogy belecsúsztam egy játszmába, hanem azt éreztem,
hogy ha ez nem történik meg, akkor ezzel a tapasztalással kevesebb lennék. De
én örülök ennek a tapasztalásnak! Nem mindig ilyen könnyű a nehézségekben
meglátni a jót, de végül is ez lenne a cél, hiszen az életemben minden értem
történik. Az én felemelkedésemért! És azonnal szertefoszlik még egy illúzió:
nincs rossz. Hiszen hogyan lehetne valami rossz, ami azért történik, hogy én
több legyek általa? Szeretném ezt élni minden történésben és meg is teszek
ezért mindent. Ez a felismerés most bontogatja a szirmait a lelkemben, és én
dédelgetem, mert meg akarom őrizni, hogy ezt mindig tudjam. És valamit úgy a
legkönnyebb megőrizni, ha szétosztom, ha visszaadom. Gyönyörű áldott körforgás.
Most olvastam ezt a bejegyzést! Néha nehéz fentebbről szemlélni a dolgokat. Jól visszaadtad ezt az érzést. :-) Jó érzés volt olvasni!
VálaszTörlésKöszönöm Katalin, jó néha más nézőpontból szemlélni az eseményeket, akkor könnyebb, ha már érzelmileg nem vagyunk érintettek a helyzetben, ha még igen, akkor kicsit nehezebb. :)
VálaszTörlés